News

06 June 2009
A természetfotózás speciális fejezete a fényképezésnek. Nem csupán a felszerelés más, mint általában, hanem elszántság, kitartás terén is komoly gyakorlatra van szükség. Mivel a témák el?re többnyire nem komponálhatók meg, ezért minden eshet?ségre fel kell készülni. Egyfajta hatodik érzék szükséges ahhoz, hogy egy helyszínt, egy állatot vagy növényt kiválasztva a legbeszédesebb fényképek születhessenek meg.

Az állatok fotózása pedig non plus ultra ebben a témában, hiszen minden késlekedés, óvatlanság elszalasztott képek, megismételhetetlen pillanatok sokaságát jelentheti.
Aki komolyabban belemerült már a fényképezésbe, az tudja: egy kép akkor az igazi, ha történetet mesél el. Benne van minden, amit csak hosszú mondatokkal fogalmazhatnánk meg.

Akik részt vettek a Wildlife Photographer of the Year 2008 pályázatán, a tudásuk legjavát mutatták be. Az 1964-ben indult verseny pár száz jelentkez?vel is jelent?snek számított, ám az idei évben minden eddigi rekord megd?lt: 82 országból, összesen 32351 amat?r vagy profi fotós pályázott. Szakért? zs?ri (biológus, fotóm?vész, természetvéd?, író, muzeológus és természetfotósok) értékelte a beadott anyagokat, majd az eredményhirdetéskor nyilvánvalóvá vált, nemcsak a jelentkez?k száma volt magas, hanem a színvonal is.

Ebben az évben hazánkat több természetfotós is képviselte. Közülük Máté Bence Hajnali nyírfajd show cím? alkotásáért a „különleges dicséret” elismerést kapta.
Máté Bence idén már ötödik éve szerepel sikeresen a világ legrangosabb természetfotós versenyén. A 2005-ben kiadott, száz legjobb munkát tartalmazó albumban nyolc képpel szerepelt. Idén elnyerte a National Geographic Magyarország ösztöndíját is.

A tízezer font érték? f?díjat egy gála keretében a Londoni Természettudományi Múzeumban adták át. A gy?ztes fotókból rendezett kiállítást is itt tekinthették meg el?ször az érdekl?d?k. Innen indult el aztán a világ hatvan országába, hogy minél többen élvezhessék az alkotásokat.
A Wildlife körútjának els? állomása a Magyar Természettudományi Múzeum, ahol augusztus 24-ig láthatjuk a mintegy száz díjazott fotót. A kiállítás kurátora: dr. Fuisz Tibor zoológus.

Az év természetfotósa 2008 kiállítás mellett – a korábbi évek hagyományához híven – egy magyar természetfotós alkotásait is megtekinthetjük. A Forrásy Csaba természetfotós kedvenc képeib?l összeállított kiállítást május 27-t?l láthatjuk Szívem rokonai címmel.